Reggel szörnyű fejfájással ébredtem, a saját ágyamban. Felültem, s hirtelen ólomsúllyal szakadt a vállamra a tragédia. Könnyek szaladtak a szemembe. Letöröltem a megszökött cseppeket és kivánszorogtam a fürdőbe.
Hideg vízzel leöblítettem az arcom. Aztán észrevettem egy rettentő csúnya sebet, ami az fülem alatt eredt és leívelt az államig. Remek! Nincs az a smink, ami ezt eltűntetné. És pont az első napon?! Megráztam a hajam, hogy a sötét tincsek valamelyest eltakarják a vágást.
Autó gördült a feljáróra, aztán felharsant Heather Mercijének ismerős dudája. Fölkaptam egy farmer rövidnacit, egy kockás inget, meg az elmaradhatatlan tűsarkú, térdig pántos cipőmet és rohantam le. Az ajtóban a vállamra kaptam a táskám, kezembe fogtam a dzsekim – hiszen sosem lehet tudni, mikor fog esni, nemde bár?! – és kirontottam az ajtón. Persze esett.
Egyik kezemmel megpróbáltam védeni a hajam az esőtől, a másikkal az ajtót próbáltam záródásra bírni. Vagy háromszor ejtettem el a kulcsot, mire sikerült.
Nagyot sóhajtottam, mikor végre beülhettem a Merci száraz utasterébe.
- Szevasz, Boszi! – köszönt Heather vidáman. – Milyen érzés nagykorúnak lenni?
Nos, igen. Heather az a fajta ember, aki nem szokott köntörfalazni, könyörtelenül kimondja, ami a nyelve hegyére kerül. Ez azon kevés dolgok egyike, amiben különbözünk. Ő is magas, vékony és megátalkodottan imádja a sarkakat, akárcsak én. Mintha csak ikrek lennénk. Két test, egy lélek. Mindent együtt csinálunk, már vagy tizenkét éve – azóta, hogy elsőben mellém ült a sulipadba. Út közben mellénk keveredett Skyee is, a cserfes, kékszemű szőkeség.
- Lehet, hogy hivatalosan már nagykorú vagyok, de még nem érzem magam annak.
- Jaj, ne már! Én alig bírom ki a jövő hónapig. Amúgy van itt számodra valamim.
Azzal átnyújtott egy fehér papírba csomagolt, rózsaszín masnis dobozt.
- Igazán nem kellett volna – öleltem át barátnőmet. Ölembe vettem a csomagot, és letéptem róla a papírt. Mikor felnyitottam a dobozt egy fehér kiscica ugrott az ölembe, s rögtön dorombolni kezdett. Gondolom örült, hogy kiszabadulhatott.
- Ez nagyon édes, Vadóc – néztem Heatherre elérzékenyült arccal.
- Jaj nehogy bőgni kezdj! Ez csak természetes. Csak egyszer lesz az ember nagykorú. Hétvégén meg elmegyünk egy nagyot bulizni.
- Nem hinném, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom… - kezdtem.
- Már hogy ne lenne megfelelő? – nézett rám megrökönyödve Heather. – Mikor mondtál ellent utoljára egy bulinak? Lássuk csak… Soha! Várjunk csak, ez nem is Megan. Ki vagy te és mit csináltál az én Boszimmal?
- Tudod elég sok minden történt velem a vakáció óta…
- Ne is mondj többet, mindent értek. Egy pasival van randid, igaz? Megismerkedtél valami szexi, sportos fickóval a síparadicsomban, és nem ezzel kezdted? Milyen dolog ez?
Megrökönyödve pillantottam rá, mire zavarba jött. Szórakozottan az órára nézett, majd kis híján felsikoltott.
- Jézusom, mindjárt elkésünk! Vidd be a kis szőrgombócot. De most kérlek, hagyd itt a dzsekid, mert ha még egyszer végig kéne néznem a kulcsos mutatványodat, menten sikító frászt kapok. Itt vagy még?!
Visszatuszkoltam a tiltakozó kiscicát a dobozba, fogtam a kulcsom és kiszálltam. A konyhában raktam egy tálba tejet, majd búcsút intettem a szőrgombócnak és kivágtattam az ajtón.
Visszahuppantam a Merci fekete bőrülésére, és elsüllyedtem benne. Heather indított, s a kocsi feldorombolt, akár egy macska. Fészkelődtem az ülésen, nem éreztem azt a kényelmet, amit barátnőm luxusautóiban megszoktam. Mellettem Heather is feszültnek tűnt. Vártam, hiszen úgyis kiböki végül, ami a lelkét nyomja, nem bírja sokáig magában tartani. És a következő pillanatban meg is szólalt:
- A francba is, nem szívesen rontom el a hangulatot. De muszáj. Marcelról van szó.
Felsóhajtottam. Marcel a pasim, de csak amolyan tessék-lássék módon. Az a helyzet, hogy mióta együtt vagyunk, több lánnyal kavart, mint az egész focicsapat együttvéve. De muszáj eltűrnöm. Mint pompon lány kötelességem egy élsportoló barátnőjének lennem. Ezt kívánja a Casa Luna íratlan etikettje. De ez bonyolult. Mint a XX. századi arisztokrácia.
Az Alsó Osztályokban vannak azok, akik ösztöndíjjal vannak a Casa Lunában, és túl szegények ahhoz, hogy bevásárolják magukat a Felsőbb Osztályokba. A Középosztály olyanokból áll, akiknek van elég pénzük a Felső Osztályra, de mégsem akarnak oda tartozni. Mint például én.
A szüleimnek építészvállalkozásuk volt, csődbe mentek, a végkielégítés horribilis összegű volt. Miután meghaltak a pénz az én számlámra került, bár zárolva tizennyolc éves koromig. Mivel múlt hét óta felnőttnek számítok, megkaptam az összeget. De még nem tudom, mit kezdjek vele.
A Felső Osztályba a NAGYMENŐK tartoznak. Okosak, szépek, gazdagok. Ezzel mindent elmondtam.
- Kivel látták már megint smacizni?
- Ez nem egyszerű smaci volt, Meg! Wins Collin házibuliján Samantha Peckerrel kavart. És ez még nem minden. Állítólag lefeküdtek! – háborgott Heather.
- Egészségükre – bólintottam.
- Nem hiszem el, hogy ezt is eltűröd attól a szemétláda Marceltól. Nézz magadra Meg. Egyre ágas-bogasabb agancsod lesz. Muszáj ejtened. Nem akarom végignézni, ahogy az én legjobb barátnőmön röhög a fél iskola.
- Neked meg Skyee-nak könnyű. Matt és Berry a két legrendesebb srác, akit ismerek.
- És mi van Garyvel? Na és Adammel? Ők is nagyon rendesek. És odáig vannak érted. Sőt az egész végzős évfolyam is. Marcel egy seggfej. Ez a végszavam.
- Hidd el, megoldom. Eddig is mindig megoldottam, és nem lettem pletyka tárgya. Legalábbis ilyen fajtáé nem. Csak a szokásos. Új cipő, új ruha, új frizura és a többi.
- Csak aggódunk érted. Nem akarjuk látni, amint a legjobb barátnőnk tönkreteszi a hírnevét. Amúgy meg sok furcsa dolgot hallani a Felsőbb Körökben. Skyee mesélt egyet, s mást.
- Sosem érdekelt a hírnév igazán – vontam vállat.
- Úr isten, ne mondj ilyet! – sikkantott Heather.
Megérkeztünk a Casa Luna Gimnázium kapujához, ahol a szokásos hétfő reggeli tülekedés fogadott. Harc a legjobb parkolóhelyekért.
A Casa Lunát, a Hold Házát egy három szárnyból álló épületegyüttes, egy sportcsarnok és egy park alkotta. Gyönyörű gótikus stílusban mindezt. A bejárattal szemben maga az iskola van a tantermekkel és az irodákkal. Tőle jobbra és balra a Déli-és Északi szárny, a kollégiumok a lányoknak és fiúknak külön. Az általuk közrefogott kis teret parkolóvá alakították. A többi az iskolaépület mögé szorult.
A parkolóban diákok tolongtak, kis bőrönddel, nagy bőrönddel, sporttáskával, kis kedvenccel. A nyári szünetet távol töltők visszaköltöztek a szobájukba.
Annak idején felmerült a kérdés, akarok-e koleszes lenni. Nem akartam, hiszen csak húsz percnyire lakok, és kényelmesen hazajárhatok Marshához és Marához. Most erősen kísértett, hogy beköltözzek a Casa Lunába. De elvetettem, nem lévén képes otthagyni az eddigi életem megmaradt darabkáit.
Fura mód nem töltött el olyan mérhetetlen fájdalommal Marsha és Mara elvesztése, mint illendő lett volna. Talán az álmom miatt. Talán még mindig hittem, hogy élnek valahol.
Heather leparkolt egy, a bejárattól távol eső helyen. Vállamra vetettem a táskám, a fejemre terítettem a dzsekim és nekivágtam az udvarnak. Út közben csatlakozott hozzánk Skyee, a hirtelen szőke, álljmeg!-kék szemű Felsőbb Osztályos. A szeme nevét én találtam ki, mivel egyetlen pillantással lehengerelt bárkit.
Most sivítva ugrott a nyakamba.
- Ó, Meg, olyan rég láttalak! Azt hittem, el fogom felejteni az arcod is. Ú, tényleg, isten éltessen! Milyen a nagykorúság? Én alig tudom kivárni, hogy elmúljak tizennyolc. Ó majd elfelejtettem, a hétvégén bulit rendezek a tiszteletedre. Nincs apelláta, ott leszel és kész! – Majd Heatherhöz fordult. – Te, Vadóc, hallottad a nagy újságot?
- Sok mindent hallani mifelénk. Mire gondolsz?
- Új irodalomtanár jött. Állítólag állati dögös a pasi. Nicky és Samy már reggel átkéredzkedtek irodalomra. Talán nekünk sem ártana most megejteni. Félek, délutánra elfogynak a helyek. Meg aztán egy kis romantika nem árt… Úgy értem a versek, meg minden, olyan romantikusak… meg jól jöhetnek még… - És Skyee csak beszélt és beszélt és beszélt.
Végül az igazgatónő szakította félbe, de gyanítottam, ha újra szóhoz jut, onnan folytatja, ahol abbahagyta. Miss. Leader nagyjából negyvenes, tiszteletet parancsoló megjelenésű nő volt. Ősz haját szoros kontyba fűzve viselte a tarkóján, arcvonásai határozottak voltak, félhold alakú szemüvege pedig csak kiemelte szúrós tekintetű sziklaszürke szemét. De a hangja akár a csepegtetett méz.
- Kedves új diákok, köszöntünk benneteket a Casa Lunában! Kedves régi diákjaink, köszöntünk benneteket újra itthon! Teljes szívünkből kívánjuk, hogy egy, vagy újabb csodás, élményekben gazdag év álljon előttetek. Fejetekben bővüljön a tudnivaló és tudni érdemes ismeret. Szerezzetek új barátokat, de a régieket se feledjétek.
Sokszor feltűnt már, hogy Miss. Leader mindig többes számban beszél. Sosem sikerült még eldöntenem, hogy a tanári kar nevében, vagy talán skizofrén?!
- Mint tudjátok, drága irodalom tanárnőnk, Miss. Cole úgy döntött belép a Béke Hadtestbe, így ebben az évben nem tudja betölteni pozícióját.
Miss. Cole és a Béke Hadtest? Jesszusom, miről maradtam még le? Kissé oldalra fordultam, hogy megtudakoljam a pletykatár Skyee-tól, mikor megláttam valakit.
- De ez a komoly döntés sodorta iskolánkba Daniel Danters urat, aki volt szíves vállalni az irodalom tanítását ezentúl.
Már rég nem figyeltem az igazgatónőre. Pillantásom másra függesztettem. Egy tejföl szőke fürtökkel keretezett, gyönyörű arcra, melynek minden apró darabkája tökéletes volt. A világító, égszínkék szemek. A tökéletes ívű szemöldök. A dús, fekete szempillák. Az érzéki, gúnyos mosolyú száj. Gabriel Christensen. A leghelyesebb Felsőbb Körös, akit valaha láttam.
Ebben a pillanatban az égszín szemek rám villantak. Pillantása forrón ölelt körül, akár a pára a levegőben egy fülledt augusztusi napon.
- A fekete motoros illetőnek üzenjük, hogy ha nem áll el a kapuból, kénytelenek leszünk elvontatni a csodajárgányt! – Hasította a levegőt Miss. Leader mézédes hangja.
Ekkor Gabriel elkapta a szemét és hátat fordított. Szomorú űrt éreztem, távolodó hátát nézve. Az előbb a pillantása olyan forró volt, mintha pusztán a szemével akarna levetkőztetni. Aztán mielőtt elfordult, olyan lett, mintha egy tenger, nem is, egy óceán választana el tőle… Várjunk csak! Mióta érdekel engem egy arrogáns Felsőbb Körös? És pont Christensen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése